2011. Május 04. szerda, 12:58
Fokozódik az adósság-vita

Immár minden jel arra utal, hogy nagyot fog robbanni az amerikai adósságplafon körül kialakult helyzet. Az éjszaka folyamán még a republikánusok sem tudtak maguk között megegyezni az adósság-limit kétlépéses emelésével és az azt követő kiadáscsökkentésekkel kapcsolatos tervben. Ez egyben az a terv, melyet a Fehér Ház határozottan elutasít, nem utolsó sorban azért, mert a limit 1 billió dolláros emelése a jövő év elején – mely egyben a választási kampány éve – egy újabb emelést tenne szükségessé. A piac újabb dollárgyengüléssel reagált.
A dollár index immár 0,7 százalékra van az éves mélyponttól, a mindenkori rekordmélységtől pedig már csak 3,9% választja el. Az EUR/USD közben tartja magát az 1,45-ös szint felett, az AUD/USD pedig a vártnál pozitívabb fogyasztói árindex adatok után áttörte az 1,10-es árfolyamot.

Részletek

A vártnál magasabb a 2. negyedéves ausztrál infláció. A negyedéves inflációs jelentés 3,6 százalékos éves árnövekedést mutatott (3,3% után), némileg felülmúlva az enyhébb 3,4 százalékos előzetes várakozást. A magasabb értéket részben az év elején bekövetkezett árvízzel magyarázzák, azonban az adat ettől függetlenül újabb kamatemelést helyezett kilátásba. Néhány hete még arról volt szó, hogy a jegybank következő lépése a kamatok csökkentése lesz. A pénzpiaci reakció közben újabb rekordmagasságba röpítette az AUD-t a dollárral szemben, egészen az 1,10-es szint fölé.

Növekvő fogyasztói bizalom az USA-ban. A fogyasztói bizalom fő indikátora váratlanul növekedésnek indult júliusban és 57,6-ról, 59,5-re emelkedett. Az előzetes becslések még egy enyhe visszaesést jósoltak. A várakozások összetevő növekedett, míg a megkérdezettek jelenlegi helyzet értékelése némileg csökkent. A felmérésben azonban egy töréspont figyelhető meg, mely a hónap közepére tehető, addig ugyanis a megkérdezettek még reménykedtek az USA költségvetésével kapcsolatos megállapodásban, nem úgy a hónap vége felé. Így nem árt, ha némi fenntartással kezeljük az adatokat. Közben az új magánlakás eladások az év eleje óta közel 6 százalékkal csökkentek, a 2005-ös csúcs óta pedig továbbra is több mint 75 százalékos visszaesést láthatunk.

Adósság-válság: a hangsúly a piacokról a gazdaságra terelődik. A dollár keddi gyengülése ellenére, a piacok továbbra se nagyon izgatják magukat egy lehetséges amerikai csőd kihatásait illetően. A kötvényhozamok emelkedtek, de csak kis mértékben. Ezen az a tény sem változtatott, hogy az adósságplafonnal kapcsolatos megegyezés – annak aláírása és ratifikálása – jövő keddig aligha lehetséges. A hangsúly közben egyre inkább a gazdaságra terelődik, mégpedig egy olyan állam gazdaságára, mely képtelen lesz a piacokon hitelhez jutni, miközben a meglévő adósság utáni kamatokat is csak nagy nehézségek árán tudja fizetni. Miközben folytatódik a közalkalmazottak járandósági programokra és a hitelkamatokra történő költekezés, addig a kormány még néhány hétig megfeszítve próbálhatja csökkenteni az egyéb kiadásokat, melyeket csak a befizetett adókból tud finanszírozni. A gond csak az, hogy ehhez már alig maradt mozgástér. Az ide év kiadásainak közel 40 százalékát hitelekből kell fedezni, igaz a Medicare és Medicaid egészségbiztosítók, a társadalombiztosítás, a kamatfizetések és egyéb fix költekezések a teljes kiadásnak csak a 60 százalékát teszik ki. Így amennyiben az ún. diszkrecionális és honvédelmi kiadásokat nullára csökkentenék, akkor nagyjából rendben lenne az egyenleg, de erre természetesen nincs reális esély. Amennyiben a szövetségi kormány minden áron kiegyensúlyozott költségvetésre törekedne, úgy az negatív tartományba tolná a növekedést. Mindez pedig egy olyan időszakban történne, amikor eleve gyengélkedik a gazdaság, a foglalkoztatás továbbra is jelentősen a válság előtti csúcs alatt van, és a termelés is csak nemrég haladta azt meg. Ez ráadásul ellensúlyozná az elkerülhetetlen leminősítésből adódó hozamnövekedést, mely egyúttal lecsökkentené a pénzpiacokra gyakorolt hatást.

A jó idő tehet a gyenge brit növekedésről. A második félévben mindössze 0,2 százalékkal növekedett a brit gazdaság, de semmi ok a pánikra, hiszen a statisztikai hivatal szerint erről csakis a napfény, a jó hangulat és a királyi esküvő miatt elrendelt ünnepnapok tehetnek. Ha nem lettek volna ezek a zavaró tényezők, úgy a növekedés 0,5 százalékos lenne. Bár a font némileg fellélegezhetett a számadatok láttán, de ez még nem elég ahhoz, hogy az alapvető helyzeten változtasson, legalábbis amennyire azt a piac szeretné. Miután az állami szektor stagnált, a termelés visszaesett és az építőipar is csak enyhe növekedést mutatott, addig igazából csak a szolgáltatási szektor tudta előremozdítani a gazdaságot az első negyedévben; a teljes szolgáltatási teljesítmény 0,5 százalékkal emelkedett (negyedéves alapon), míg a gazdaság összességében mindössze 0,2 százalékos pluszt mutatott. Négy hónappal az államháztartás elfogadása után igencsak lehetetlen feladatnak tűnik a költségvetési testület által felvázolt növekedési pálya tartása. A gazdaságnak több mint 1 százalékos pluszt kellene produkálnia ahhoz, hogy megvalósuljon az 1,7 százalékos növekedési tervezet. Természetesen erre alig van esély. Még ha meg is duplázódna az első félév növekedési tempója, az is csak 1,4 százalékos éves növekedést eredményezne Ez a valószínű lemaradás, az eurózóna és az USA fiskális helyzetével egyetemben, várhatóan nyomás alá helyezi majd a kormánykoalíciót, ami a megszorító intézkedéseket és a "B terv" hiányát illeti. A GDP adat fontos ómen kell, hogy legyen a pénzügyminiszter Geroge Osborn számára.

Prognózis

Szerda: Németország: Import árak - éves összehasonlítás, június (előrejelzés 7.0%, előző 8.1%), Eurózóna: M3 - éves összehasonlítás, július (előrejelzés 2.4%, előző 2.4%), CBI Industrial Trends felmérés, július, USA: Háztartási berendezések megrendelése, június (előrejelzés 0.3%, előző 2.1%), Új-Zéland: Jegybanki kamatláb (előrejelzés 2.50%, előző 2.50%).

Csütörtök: Németország: Munkanélküli ráta, július (előrejelzés 7.0%, előző 7.0%), Eurózóna: Fogyasztói bizalom, július (előrejelzés -11.4, előző -11.4), Gazdasági bizalom (előrejelzés 104.0, előző 105.1). USA: Segélyben részesülő új munkanélküliek (előző 418.000), Függőben lévő lakáseladások - havi összehasonlítás (előrejelzés -2.0%, előző 8.2%).

Péntek: Nagy-Britannia: GfK fogyasztói bizalom, július (előrejelzés -26, előző -25), Japán: Fogyasztói árindex - éves összehasonlítás (előrejelzés 0.2%, előző 0.3%), Ipari termelés, június (előrejelzés 4.5%, előző 6.2%), Németország: Kiskereskedelmi eladások - havi összehasonlítás, június (előrejelzés 1.7%, előző -2.5%), Eurózóna: Fogyasztói árindex - becslés, július (előrejelzés 2.7%, előző 2.7%).




Forrás: FxPro Financial Services Ltd.

Jogi nyilatkozat >>

Kockázati figyelmeztetés >>