2014. Április 10. csütörtök, 08:58
USDHUF - A hosszútávú hírekre figyeljünk

Rég vettük górcső alá az eszközt, nézzük meg, hogy mire lehet számítani. A hét folyamán több makrogazdasági hír, mutató érkezett mindkét devizára vonatkozóan, azonban még korántsem mondható, hogy nem lehet nagyobb mozgás a pénteki zárásig. Tegnap este tették közzé a FED jegyzőkönyvét a március 18-19-i kamatdöntő ülésről. Az összefoglalóból megtudhattuk, hogy a FOMC tagjai közül többen javasolták a korábbi mérőszámok helyett a minőségi megközelítés alkalmazását. Megnyugodott a piac, hogy a korábbi aggodalmak ellenére mégsem jöhet el olyan hamar a monetáris szigorítás ideje.
A kínai helyzet azonban továbbra sem enyhül. A dollár gyengül, a főbb indexek pedig emelkedéssel kezdték a napot. Véleményünk szerint nem jelenthető ki, hogy ez az új irány. Középtávon érkezhet ugyan további emelkedés a részvénypiacon, de az elemzők egy hónappal később már vélhetően a nagy amerikai indexek shortos oldalát fogják javasolni. Ma 14 óra 30 perckor érdemes figyelni az ilyenkor szokásos heti segélykérelmek számát az USA-ból, holnap pedig délelőtt 9 órakor érkeznek majd a magyar inflációs számok. A jegyzés a 220-as szinteken támaszra talált. A forint ugyan stabilan tartja az erejét továbbra is a főbb devizákkal szemben. Az euró erősödésbe kezdett a hírre, miszerint nem aktuális a nagymértékű pénznyomtatás megkezdése az eurózónában. A fundamentális és a technikai kép alapján is javasolható egy long pozíció felvétele az eszközön 222,40 körüli célárral és 219.5 körüli stoppal.

USDHUF - A hosszútávú hírekre figyeljünk



Forrás: X-TRADE BROKERS DM SA

Kockázati figyelmeztetés >>