2012. Január 27. péntek, 10:38
A forint hete: mitől lett 293 egy euró?

A forint teljesítményét sosem szabad önmagában értékelni, mindig érdemes legalább a visegrádi országok fizetőeszközeit hozzávetni. Ebben a tekintetben tavaly októbere óta nem volt rá példa, hogy a forint nyújtsa a legjobb heti teljesítményt. Konkrét számokban az euróhoz képest 1,5%-os erősödést sikerült összeszednie hazánk fizetőeszközének, ehhez képest a cseh korona és a zloty is 0,5-1% pluszt tudott felmutatni a pénteki napig.
Az indokok ezúttal főleg a globálisan javuló befektetői hangulatban keresendőek. A héten több fontos bejelentés is született, ami miatt a piaci szereplők ismét a kockázatosabb eszközök felé fordultak. A részvény- és árupiacok raliját fűtötte a Fed keddi bejelentése, miszerint 2014-ig a nullához közeli kamat maradhat a tengerentúlon, bő likviditást biztosítva a tőkepiaci mozgásoknak és spekulatív kereskedéseknek.
További jó hír volt, hogy csütörtökön körvonalazódni látszott a görög állam és a magánbefektetők közötti megállapodás az új államkötvények ügyében. Ezzel kapcsolatban ma is folytatódnak a tárgyalások, ezért nagyobb árkilengésekre lehet számítani a devizapiacon.
Visszatérve az euró-forint keresztjéhez, a héten az árfolyam igen hirtelen 3 havi mélypontra érkezett a 293 szint alját is érintve, éppen ezért némi profitrealizálásra, a forint vételi pozíciók lezárására lehet számítani a mai napon. A régióban egyébként a lengyel makroadatokra fog figyelni a Közép-Kelet Európára szakosodott befektetői réteg, mivel a negyedik negyedéves GDP adat és munkanélküliségi ráta publikálására kerül sor.
A keddi Orbán-Barroso találkozót követően a labda ismét a magyar kormány oldalán pattog, Brüsszel a még aggályos kérdésekre vár javaslatot, ami elsősorban jogi részletkérdések tisztázását jelenti, tehát a tárgyalások a kevésbé látványos, szakpolitikai fázishoz értek.


A forint hete: mitől lett 293 egy euró?


Az euró-forint grafikonját vizsgálva több technikailag fontos támasz közelében tartózkodik az árfolyam, ezért limitált hely van a további lefelé menetelésben, de a jövő hétre a 288 közeli árfolyam elérése reális lehet, amennyiben marad a kedvező befektetői hangulat. Ellenkező esetben a felfelé ívelő korrekciók magasságát lesz érdemes nyomon követni. Technikailag a 300, majd a 305-ös EURUSD árfolyam mutatkozik erősebb ellenállásnak, ezeknek a szinteknek a visszatesztelése különösebb pánik nélkül is elképzelhető.



Forrás: X-TRADE BROKERS DM SA

Kockázati figyelmeztetés >>